Very az élet, very happy...:)

(I'am late. )
A suli és az osztálykirándulás kiszívta minden erőmet, azt is, amit a blogolásra tartogattam, így most kicsit késve, de beszámolok végre az elmúlt pörgős napokról.
Örülök a sulinak, még mindig élvezem, az idő pedig ugyanúgy rohan, mint eddig, már két hét telt el. Jövő héten jönnek az első számonkérések, az angol miatt izgulok is, pedig most még tényleg könnyű alapdolgokat tanulunk, de nekünk, kezdőknek, ez mégis ugyanolyan ijesztő tud lenni elsőre, mint egy többszörösen összetett német mondat... a helyesírásommal akad néha némi probléma, azért 3 év, az 3 év, de rajta vagyok az érettségi-ügyön! :)
A média fantasztikus, nagyon tetszik. Még ma ki kell ötlenem, milyen lesz a fél perces bemutatkozó videóm, amit Diával párban készítek majd el a jövőhéten. A kamerát használni már megtanultuk, mostmár csak magunkat kell humoros oldalról megközelítenünk. Ez a nehezebb fele... :)
Az irodalom fakt eléggé agyleterhelő hatással bír, de megtanít arra, hogy 100%-osan koncentráljak, és mostmár meg tudom állni, hogy kifejezéstelen arccal bambuljak kifelé az ablakon. Egyrészt, mert leköt az órai anyag, és mert a tanárnő is hatásos beszédeket tart. Másrészt, mert fejlődök, lám, megy ez, ha akarom.
Még arra is rá tudom venni magam, hogy leüljek matekleckét írni, és ne csukjam be a füzetet a feladat elolvasása után. Hallgatok Caramelre (http://www.youtube.com/watch?v=q9okRj4iKQw&feature=related), és küzdök! ;)
Jártunk anyuval Pepééknél, tündéri ez a kiscsaj, ahogy minden szót visszaismétel, amit mondunk neki. Egyébként igazi kis rosszcsont, Judit olykor összeakasztja vele a bajszát, de nem lehet rá sokáig haragudni. A kedvenc mondatom tőle: "Anga, neee!" Nem a tartalma, hanem a hanglejtése miatt..:)
Az osztálykirándulás két napja szerintem remekül sikeredett, az állatkert egy élmény volt, akárhányszor is voltunk már ott, a láthatatlan kiállításra pedig feltétlenül elmegyek még, egyszer nem volt elég. Az ötlet, a kivitelezés, és az emberek, akik ott vannak; akik nem láthatják, csak érezhetik a világot, ami körülveszi őket... egyszerre volt felemelő és megrázó élmény. Mi csak 50 percre veszítettük el a szemünk világát, és csak 10 percre a biztonságérzetünket. Ők pedig egy egész életet élnek le színek, mosolyok, látás nélkül. Minden tiszteletem a kiállítás rendezőivé, résztvevőié. Ezért ... az egészért.
A János-hegyi kirándulás belőlem deja vu érzést váltott ki, hiszen július 20.-án én már jártam itt, nem is egyedül... :) Szép emlékek ébredtek bennem, és egy gondolat, hogy ennek sokáig, sokáig így kell lennie.
A 12.A kiránduló egyedei pedig (azaz mi:) visszaidézték lassan tovatűnő gyermekkorukat, és libikókáztak, tollasoztak, kergették, pokrócba csavarták, és dobálták egymást. Eszméletlen egy nap volt! :)
Este pedig feltéve az i-re a pontot, buliztunk egyet Petinél a Strázsa-hegyi pincéjükben. Jól éreztük magunkat, de az elsőt, a május 31.-ei osztály-összeröffenést nem sikerült überelni. Egyrészt, mert mindennek először van a legnagyobb varázsa, másrészt, mert a párban lévők (mint mindig, tisztelet a kivételnek) nem igazán tudtak a bulira/osztályra összpontosítani. (Ez azt hiszem várható volt, és legalább mindenki tudatára ébredt, hogy az osztálybuli akkor osztálybuli, ha tényleg az osztály van jelen. Ez eddig nem volt ennyire egyértelmű..)
Rosszul persze nem éreztük magunkat, ahogyan arról a képek is árulkodnak, lehet nézelődni, állatkerteseket és kirándulósakat is felrakok majd.