Aztapaszta(lataim)

Sosem gondoltam volna, hogy egy diákmunkához ENNYI papír szükséges. Ma, miközben fel-alá bolyongtam a Blahán a Workland-irodát keresve (mert természetesen a buszról leszállva kapásból az ellenkező irányban indultam meg, mint kellett volna:), azt hittem, ezzel vége is lesz a papírmunkának. De felvilágosítottak; közel sem. Egészségügyi könyvecske, vagy helyette (?!) bőrgyógyászati papír, iskolalátogatási igazolás, adókártya ( egy közbeékelt gondolat: "...dehát ez nem csak a felnőtteknek kell??... ja, tényleg ...már én is az vagyok!...")... Ma az irodában kitöltöttem legalább 10 nyomtatványt, és ez még csak a kezdetek kezdete volt. Én meg naivan azt képzeltem, a tüdőszűréssel elintéztem mindent. Látszik, hogy kezdő munkavállaló vagyok.
Remélem, a jövő héttől tudok majd kezdeni. Kell a pénz a karácsonyra. Meg sok mindenre.

Egyetem/főiskola/ netán levelező tagozat...?
Kavargok az űrben, körülöttem sűrű "nem tudom"-köd. Úgy érzem, nem vagyok elég jó semmiben. Az önbecsülésemet egyértelműen a hülye videós feladatok taszították ilyen mélyre, úgyhogy ma kifejezetten kedvem lett volna sikítani egyet-kettőt örömömben, hogy végre elkezdtük az újságírást tanulni. A fülemen jönnek ki a (megvághatatlan) videók.
Én írni akarok, nem videókat vagdosni.
Úgyhogy írok is, például majd a szalagavatóról, ha már Szati ma úgyis felkért minket erre a feladatra.
Mit kellene vajon csinálni a suliújsággal /vagy a szerkesztőkkel(?)/, hogy TÉNYLEG érjen is valamit, és ne legyen állandóan egy hónap fáziskésés? Javallatokat meghallgatok.

Jó dolog átpakolni a pénztárcámat. A régiben, amit most használni fogok (mert farmer és mert szép:) találtam egy ezrest. Fél órát gondolkodtam, miért is dughattam el, de nem sikerült emlékeznem. Úgyhogy inkább megveszem a törikönyvet belőle. :P
------------------------------------------------------------------------------------------------
Ha esetleg valaki úgy érezné, hogy én egy igazságtalan, önismereti zavarral küzdő, szavaszegő, éretlen gyerek vagyok (erős a gyanúm, hogy így lettem elkönyvelve), az lehetőleg olvassa el ezt. http://cotcot.hu/divat/cikk/5110
Talán kitisztul a köd a sok félreértés után. Egyebet nem tehetek. A sajnálom pedig már sokszor elhangzott... Mindenesetre felismerni a másikat és köszönni azért szerintem nem luxuskategóriás dolog. Pont.